Fejléc
  MÁSZÓFAL
 TRÉNING
Motiváció
 
Mottó:

„Minden összetett idegrendszerrel
bíró lénynek pillanatról pillanatra
ezzel az élet által felvetett kérdéssel
kell szembenéznie:

Mit tegyek most?”



A motivált csapat

Akkreditált felnőtt oktatási program
2. Modul 

Az evolúció kielégíthetetlen kíváncsisággal áldott meg bennünket. Mindig új lehetőségek után kutatunk. Mindig új megoldásokat fedezünk fel. A 3 napos program az emberi motiváció típusairól szól. Szerzett és öröklött lehetőségeinkről. Megismerjük a motiváció fogalmát és annak típusait. A program során mindenki megismeri saját motivációs típusát, használatát. Megtanuljuk, hogy az egyes motivációs típusok miképpen viselkednek egymással, ki mivel és hogyan motiválható a leghatékonyabban. Hogy ki hogyan viselkedik, reagál az élet által feltett kérdésekre, legjobban megszorított szituációban derülhet ki. A három nap teremt ilyen helyzeteket, amelyben képet kaphatunk magunkról, csapatunkról.
Előzetesen munkahelyi motivációs tesztet töltenek ki a résztvevők, amelyből megtudjuk, miképpen tudjuk munkatársainkat leghatékonyabban motiválni, másrészt segít a program során a csapatok kialakításában.
Az első napon termi körülmények között átvesszük a téma elméleti részét, és játékos „túlélési feladat” közben külső megfigyelők segítségével információt kapunk magunkról és a csapatról.
Második napon egész napos „Túlélés a vadonban”. A feladatok során a csapatokat megfigyelők, segítők kísérik, akik az outdoor elemek végrehajtását felügyelik, feljegyzéseket, fényképeket, felvételeket készítenek, amelyek később elemzésre kerülnek. A csapatoknak a feladatokat maguknak kell megoldaniuk. A nap végén a résztvevők egy összetett feladatot is végrehajtanak, amelyben mindenki egységesen részt vesz.

A harmadik napon áttekintjük az elméleti és gyakorlati feladatok során megismert részeket. Az egyének és a csapat szempontjából fontos teendők összegzésre kerülnek. Élménybeszámolók, program visszajelzés.